2. rész

Sziasztok, itt vagyok a következő résszel, köszönöm a sok támogatást itt, és a Facebookon is! <3 Páran kérdeztétek, hogy hány részes lesz a blog. Nos, sokat gondolkodtam, de nem szeretném túl hosszúra, úgyhogy körülberül 20-25 rész lesz fent, valamint az Epilógus! Következő résszel lehet hogy hét közben, de lehet hogy csak hétvégén jövök! Puszi!

- Ewushh

LOS ANGELES BABY!..

Reggel van, amitől kisebb ijedség, és félelem uralkodik el rajtam. Fogalmam sincs hogy hol vagyok, és kivel. Én nem ilyen vagyok. Normális, és átlagos lány vagyok. Nem szoktam napról-napra más ágyában kelni, főleg nem mással. Ez nem Elizabeth Clark. Nincsenek barátaim, és megszoktam ezt. Nem járok bulikba, és főleg nem bulizom olyanokkal mint ez a hülye Justin Bieber. Egyáltalán, mit keresek én itt, meztelenül? Legszívesebben bele verném a fejem a falba. Nem feküdhettem le vele! Én nem vagyok egy szajha, aki mindenkivel ágyba bújik. Ha Lil nem itat le mindkettőnket, nem lennék most itt, és nem feküdtünk volna le. Otthon lennék, és épp munkába indulnék! És most?! Itt fekszek egy sztár ágyában, akiről semmit se tudok. Soha nem érdekelt Justin, csak a tévében hallgattam meg hébe-hóba egy, két számát. Biztos vagyok benne, hogy ha nem iszik annyit, nem feküdt volna le velem. Ez egyértelmű!

Fáj a fejem, ami nyilván a másnaposság jele. Ha nem ittam meg egyedül minimum 2 üveg pezsgőt, akkor egyet sem. Plusz a többi ki tudja milyen ital. Nem emlékszem sok mindenre, az utolsó ami beugrik, hogy Justinnal táncolok, valamilyen itallal a kezemben. Innen se kép, se hang. Oldalra fordítom a fejem, és mikor megbizonyosodom róla hogy a szupersztár alszik, felkapom a cuccaimat, és kimegyek a szobából. Fürdőt keresve járom végig a házat, majd mikor megtalálom, kifésülöm a hajam, és tovább kutatok. Szájvízzel átöblítem a számat, hogy azért ne így menjek munkába. A fogkeféjéhez hozzá sem érek, az pofátlanság lenne, és számomra undorító is. Felkapok pár ruhát a székről, és fel is veszem azokat. Fekete ülepes nadrág, fehér atléta, és egy fekete Supra. A cipőt kicsit meghúzom, mert elég nagy rám, mint ahogy a többi cucc is. Lemegyek a konyhába, és egy papírra a következőt írom:

'Hazudnék ha azt mondanám hogy örülök hogy megismertelek, szóval.. Az este kissé berúgtam (szerintem te is). Felkaptam néhány cuccod, majd Lillel vissza juttatom. Senkinek sem mondok egy szót sem! - Elizabeth Clark!'

Becsukom magam mögött az ajtót, és taxit hívok. A munkahelyem felé irányítom, ahova hamar megérkezünk. 1 óra késés után toppanok be, ahol mint mindig most is nagy sor áll. Mosolyt erőltetek arcomra, és kedvesen köszöntöm a vendégeket. A főnököm hamar észre vesz, és idegesen közelít felém.

- Hol voltál? 1 órája itt kellene lenned! Ne is magyarázkodj, örülj hogy nem küldelek haza. Mi ez a ruha? Elizabeth, ez egy munkahely, ide normálisan öltözz! Gyerünk, nagy a sor, ne várasd meg az embereket! Hopp-hopp! - kiabál rám idegesen, majd gyorsan el is tűnik. Erős fejfájással szolgálok ki mindenkit, majd mikor kapok néhány perc szünetet, be is veszek egy fájdalomcsillapítót. Rá se bírok nézni az alkoholra. Sokat ihattam..

. . .

Felmosom a padlót, összepakolok, bezárom az ajtót, és a szeles időben indulok haza. Világos van, de elég kihalt az utca. Az okát nem tudom, de eddig még egy lelket sem láttam, pedig ez egy mozgalmas utca. Haza érve ledobom a cuccaimat, és felfutva a lépcsőn benyitok a szobámba. Átöltözök, és a ruhákat, valamint a cipőt egy szatyorba rakom, hogy majd vissza adjam a tulajdonosnak. Átnézek a barátnőmhöz, akit a gép előtt találok.

- Hol voltál? - néz fel egy pillanatra.

- Egy munkatársammal voltam, csak nagyon késő volt, így ott maradtam éjszakára. - füllentek, mire megszólal a csengő.

Barátnőm felpattan, és leszalad. Vár valakit? Sikításokat hallok lentről, mire én is lerohanok. Mindenhol emberek vannak, akik ellepik a házat.

- Cat, ez a te műved? - ordítok rá, mire ő csak ijedten a fejét rázza.

Az emberek özönlenek, és nem tudjuk őket elküldeni. Zenét kapcsolnak, inni kezdenek, és táncolnak. Kik ezek?! Az ajtó elé állok, hogy ne tudjon több ember bejönni. Fellöknek, átgázolnak rajtam, végig taposnak. Sajog mindenem, viszont magam előtt egy segítő kezet vélek felfedezni. Felállok, mire ő óvatosan leporol, megigazítja a ruhám, és a csuklómat fogva megyünk fel a lépcsőn. Rámutatok a szobámra, mire lassan kinyitja az ajtót, amit be is zár magunk mögött. Leül az ágyamra, mire észbe kapok, és a szatyrot nyújtom felé, amiben a ruhái találhatóak. - Kik ezek az emberek?! Miért jöttek ide? Nem ismerek innen senkit, téged kivéve. Egyáltalán, hogy kerülsz ide Bieber?! Honnan tudod hogy itt lakok? - árasztom el kérdésekkel.

- Hiszen te hívtál meg mindenkit! -néz rám tágra nyílt szemekkel.

- Mi? - kérdezek vissza automatikusan, mire nevetve megrázza a fejét.

- Tudod, vicces hogy semmire nem emlékszel. Megengedted Lilnek, hogy mindennap itt bulizzon ő, és mindenki akit magával hoz. Nekem is sok mindent ígértél, köztük azt is hogy szerzel nekem drogot, de ezt inkább mellőzzük oké? - röhög fel hangosan.

- Drogozol? - kérdezem meglepetten. A nagy világsztár drogozik.

- Nem tartozik rád. Egyébként. Azt ugye tudod, hogy senki nem tudhatja meg soha, hogy köztünk valaha is volt valami? Nem is ismerjük egymást oké? Bár, tényleg nem ismerlek.. - néz rám, majd kezébe veszi a szatyrot, és az ajtóhoz lép. - Ne keress. Soha! - mondja kiemelve az utolsó szót, és kilép.

Szememet össze szűkítem, és az ágyamba zuhanok. Nem mintha tartani akarnám vele a kapcsolatot, de azért szebben is meg mondhatta volna, hogy nem akar többet látni. Nem voltam magamnál, ő pedig szépen lefektetett! Hölgyeim és uraim, ez vagyok én! Felpattanok, és az ajtót feltépve rohanok utána. A ház előtt áll, zsebre dugott kézzel.

- Justin! - kiabálok rá messziről, mire megfordul, és szemével követ, míg oda nem érek. Ránézek, mire hirtelen minden düh elszáll, ami bennem volt. Közelebb lép hozzám, mire én hátrálok egy kicsit, de gyorsabb, és ajkaink összeérnek.